Dermaroller

A bőr öngyógyító, fiatalító folyamatának elindítása

Bőrünk öregedéssel elveszti feszességét, tónusát, hidratáltságát. Ennek egyik oka, hogy azok az anyagok, melyeket a bőr fiatalabb korban optimális mennyiségben termel, később szép lassan elfogynak.

Bár felhasználásuk ugyanannyi marad, de termelésük a bőrben idővel jelentősen lecsökken, majd megáll.

Ezért ezeket az anyagokat (pl.: kollagén, elasztin, hialuronsav stb.) vissza kell juttatnunk ahhoz, hogy bőrünk szép és üde maradhasson.

A dermaroller mikrotűivel behatol a bőrbe, és apró mikrocsatornákat nyit meg, melyen keresztül bejuttathatok azok az anyagok, melyekre a bőrnek szüksége van. Ezen felül a dermaroller tűi által okozott mikrosérülés beindít a bőrben egy olyan sebgyógyító folyamatot, mely kollagénképzéssel jár. Ezek a kollagének a bőrben hozzákapcsolódnak a még meglévő kollagénekhez.

A dermaroller által megnyitott csatornákon keresztül bejuttathatók steril orvosi hatóanyagok, melyek majd a bőr mélyebb rétegeiben kifejthetik hatásukat.

A két folyamat együttes hatása által a bőr regenerálódik, feltöltődik, megfiatalodik. Látványosan kezelhetők vele az akár korábbi sérülések, aknék utáni, akár műtéti hegek. Fontos, hogy csak atrófiás hegeket kezelhetünk vele. Ezeket a kisebb nagyobb besüppedéseket a bőrben, a tűk által képzett kollagénnel gyakorlatilag feltöltjük.

A dermarollert az teszi különlegessé, hogy a bőrben csak beindítunk vele egy folyamatot, és a többit már önmaga végzi. Akár hegekről, akár ráncokról stb. beszélünk a dermarollerrel hatékony és hosszú távú eredményt tudunk biztosítani.

Használata kúraszerűen javasolt.

Bár az első kezelésnek is van látványos eredménye, de ahhoz, hogy hosszú távon is lássuk hasznát, szükséges bőrállapottól függően 5-10 kezelés. Ezt két hetes rendszerességgel kell végeznünk.

Mivel a kollagénképzés egy hosszabb időt igénybe vevő folyamat, így a kezelés eredménye a kúra befejezése után kb. egy hónappal fog maximalizálódni. Ekkora fejeződik be az utolsó kezelés kollagénképzése.

Az eredmény függ a használt roller tűhosszától, a bőr kiindulási állapotától, és reakciójától is, de azt nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a dermaroller a kozmetika egyik leglátványosabb és legtovább eredményes kezelése.

Mint minden kezelésnek, a dermarollernek is vannak ellenjavallatai:

Bőrfertőzés, gyulladás, akne, véralvadási zavar, vérhigítók szedése, rosszindulatú bőrelváltozások, ekcéma, rozácea, pikkelysömör, keloid, terhesség, szoptatás, illetve cukorbetegség esetén nem javasolt.

A dermaroller sikeresen használható:

Atrófiás hegek kezelésére, ránckezelésre, öregségi, napfénykárosodott bőr pigmentrendellenességeire, tág pórusok, striák, narancsbőr, hajas fejbőr kezelésére.

Dermaroller kezelések árai


Copyright © 2013 Ideál Kozmetika. Minden jog fenntartva. Design by Bertalan Edina
^ Vissza a lap tetejére